Ha kinézel az ablakon vagy a városban sétálsz, épülő és lebontás alatt álló házakat látsz. Egy történetben vagy. Ha lejárt, elmesélheted.
Néhány részlete már most szavakba foglalható. A házakat buldózerekkel bontják és építik, fegyverekkel háborúkat vívnak -azért tudod, hogy a történetet nem csupán ezek alakítják. Ha van mit építeni és rombolni, ha van miért vívni, akkor az a nyugalomból született. Lao ce-től Babitsig, aki a lassan növő fűről beszél (a Gazda bekeríti házát) tudták ezt azok, akiket ma költőkként és bölcsekként emlegetünk.
Ők mondták el a legszebben a történeteket és mert a szó teremt, át is írták. A mesék alakítják a világot.
Ki mesél nekünk? Mindenkinek anyanyelvén. Ki valósította meg magában a szépséget és a kerek egészet? Az alkímia tudott nap-emberekről. A nap emberek tudják a nap-mesét mondani. Körülöttük keringenek azok, akiknek szavaikra szükségük van. A Föld a Nap körül kering, a Nap középről ontja fényét, középnek fogta fel az alkímia és így maradt meg a kép, még akkor is, ha kiderült, a világűr tere nem a Földéhez hasonló. Legalább a Földről nézve.
Ilyen nap-emereket tisztelünk meghívottjainkban. Látogatásaikat megtiszteltetésnek vesszük. Nem tartjuk meg őket magunknak, hanem hívunk Benneteket is, akik olvassátok ezt vagy hallotok erről, osztozzatok velünk örömünkben. Mi nem mondjuk el, kik is ezek az emberek, győződjetek meg róla ti magatok.
Vannak mesterek. Ahol mester van, ott van tanítvány is, és ahol van valaki, aki tanulni tud, ott a jelenlevőket mesterré avatja. Tanítvány és mester addig-addig buknak egymás alá (hiszen egymást szolgálják), amíg a mester mester jellege és a tanítvány tanítvány jellege elenyész. Folyton szerepet cserélnek.
Azoknak, akik a mestert keresik, a mesterek mosolyognak. Mindenekelőtt felvesznek egy pulóvert vagy kimennek az udvarra. Ezt teszik, aztán visszajönnek, megebédelnek, dolguk után néznek.
A tanítvány, aki magát teszi tantvánnyá, csak áll és nem tudja, miért is van itt. A mester, akit a tanítvány tesz mesterré, vállat von.
A tanítvány teszi.
Mesterek nincsenek.
Azt tudjuk, hogy ezek az emberek, a meghívottak, szépen mesélnek. Nem is tudjuk, csak jó hallgatni őket. Szeretünk velük lenni, ezért a meghívás és az öröm.
A mesében lehet tanítvány és mester, a mese végén nincs, addigra eltűnnek. Kerek egész a mese. Aki hallgatja, az is az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése